Megújultunk!

Megújultunk!

Három évnyi Jelenkor Kiadóval folytatott együttműködés után 2019-től a Fiatal Írók Szövetségének világirodalmi sorozata, a Horizontok a Kalligram Kiadónál folytatódik. A Horizontok csapata és a FISZ egyaránt roppant hálás a sorozatot befogadó, tíz kötet kiadásában részt vevő Jelenkor elmúlt években mutatott professzionális munkájáért, egyszersmind reméli, hogy a sorozat új otthonában, a Kalligramnál is megőrzi az évek során kialakított presztízsét.

A megújult sorozat továbbra is tartja közép-európai és latin-amerikai fókuszát: idén megjelenő négy kötetünk közül egy-egy osztrák és cseh, kettő pedig argentin szerzőtől származik – kettő ezek közül a Könyvfesztiválra, kettő pedig a Könyvhétre jelenik majd meg. Kínálatunkban ezúttal is törekszünk a sokszínűségre: az argentin regények mellett novellás- és verseskötetet is kiadunk, skálánk pedig a költői anekdotáktól a posztapokaliptikus disztópiákig terjed. Missziónknak megfelelően továbbra is igyekszünk fiatal fordítóknak és utószóíróknak is lehetőséget biztosítani, kontextualizáló utószavainkkal pedig olvasóink világirodalmi tájékozódását igyekszünk segíteni.

Könyvfesztiválra megjelenő köteteink:

Xaver Bayer Az átlátszó kezek című novelláskötetében mesterien ragadja meg a hétköznapi életben rejlő, nyugtalanító abszurditást: a nagy rejtélyeket bizonyára nagyon is komolyan vehetjük. De vehetjük őket néha lazábban is: nevethetünk is magunkon, néha mennyire tele vagyunk aggodalommal, miközben megtudjuk, milyen lehet együtt taxizni Henry Kissingerrel, csatázni egy modernkori Napóleonnal, vagy teljesen besötétíteni egy lakást, miközben valaki ismeretlen számról üres üzeneteket küldözget? A szerző magabiztosan egyensúlyoz a valóság és képzelet vékony határán, legyen szó akár feszültségekkel teli, krimiszerű történetről, mesterien megrajzolt, belső tájképről, vagy éppen a tökéletes merénylet leírásáról. A fordítás és az utószó Lesi Zoltán munkája.

Xaver Bayer (1977) filozófiai és germanisztikai tanulmányai után Bécsben maradt, mint szabadúszó író. Eddig tíz kötete – regények, elbeszélések és színházi darabok – jelent meg, többnyire a kiváló osztrák Jung und Jung kiadónál. 2008-ban az Die Alaskastraße regényéért Hermann Lenz díjat kapott. Magyarul eddig a Kalligram, a Nagyvilág és a Tiszatáj közölte írásait Schein Gábor, Bartók Imre és Lesi Zoltán fordításában. Áprilisban a Könyvfesztivál vendége lesz: kötetét  április 23-án 17.00-kor az Írók Boltjában mutatjuk be. 

Ivan Wernisch Út Asgábádba című verseskötete változatos műfajokat vonultat fel: költői anekdoták, mondókák, abszurd prózaversek és kifordított történelmi parafrázisok virtuóz gyűjteménye, melyben a lehető legkülönbözőbb nyelvi rétegek, stílusok és korok idéződnek meg. Az Út Asgábádba költői légifelvétel egy pusztuló világról, ahol nem csak az országok, hanem a valóság és a képzelet határa is folyamatosan változik. A fordítás Vörös István, az utószó Ayhan Gökhan munkája.

Ivan Wernisch (1942) az egyik legjelentősebb kortárs cseh költő, 2018 Franz Kafka-díjasa. 1961 és 2018 közt több mint 30 kötete jelent meg. A husáki normalizáció időszakában publikációs tilalom alatt állt. Hangjának szemtelensége Petrivel, elmélyült különlegesség-keresése Tolna Ottóval rokonítja. Több kötetnyi válogatást állított össze a cseh költészet rejtett értékeiből, ami viszont Weöres Sándor hasonló törekvéseire emlékeztet. Ez a könyve több kiadást élt meg az ezredfordulón. Magyarul a Kalligramban, a Magyar Lettre-ben, a Parnasszusban és az Akhilleusz és a teknőc című antológiában jelentek meg versei Vörös István és Tóth László fordításában. 

Könyvhétre megjelenő köteteink:

Rafael Pinedo Plop című, Casa de las Américas díjas posztapokaliptikus disztópiája egyszerre idézi Tolsztaja Macskányát és Cormac McCarthy Az útját: egy rejtélyes kataklizma utáni világban elvadult, kultúrájukat elfeledett embercsoportok vándorolnak macskákra vadászva, állandó félelemben a rozsdatemetővé vált, állandó esővel vert világban.  Vajon mivé lehet ebben a világban a sárban született főhős, Plop? 

A fordítás Izsó Zita, az utószó Varjú Kata munkája.

Rafael Pinedo (1954-2006), negyvenes éveiben kezdett el publikálni, addig informatikusként dolgozott, de megpróbálkozott a színészettel is. Negyvennyolc évesen robbant be az irodalmi köztudatba első kisregényével, a Ploppal, mely rögtön elnyerte a nagy hagyománnyal rendelkező Casa de las Américas díját. Ígéretes pályájának súlyos betegsége vetett véget 2006-ban – két további, szintén apokaliptikus kisregénye már posztumusz jelent meg. Pinedo kötetéből eddig a Nagyvilág, a SZIFOnline, és az Ambroozia közölt részleteket.

Ricardo Piglia Az eltűnt város című regénye egyszerre az argentin posztmodern egyik csúcsa és a hetvenes-nyolcvanas évek katonai diktatúrájának disztópikus krimikeretbe illesztett lenyomata: Junior, az El Mundo riporterének bolyongása az abszurd alakokkal teli Buenos Airesben és az argentin irodalomban egy rejtélyes mesélőgép nyomában. A fordítás Kertes Gábor, az utószó Cselik Ágnes munkája.

Ricardo Piglia (1940-2017) a 2000-es években feltűnő latin-amerikai középgeneráció Bolaño melletti bálványa: író, esszéista, kritikus, a Harvard és a Princeton vendégelőadója, az argentin hard boiled krimikiadás atyja. 2011-ben megkapta a latin-amerikai Nobelnek számító Rómulo Gallegos-díjat. Magyarul eddig a Blanco nocturno című regénye olvasható Éjjeli vadászat címen, Dornbach Mária fordításában (Geopen). Az eltűnt városról magyarul Cselik Ágnes írt a Liget folyóiratba.

Angol műfordító műhely Imreh Andrással

Angol műfordító műhely Imreh Andrással

Helyszín: Café Zsivágó (Budapest, Paulay Ede utca 55.)

Téma: Seamus Heaney hamarosan megjelenő, Élőlánc című kötete

Március 2-án 19 órától a Zsivágó kávézóban megrendezzük a hatodik Horizont műfordító műhelyünket. A korábbi alkalmakat Nádasdy Ádám, Gerevich András, Tótfalusi Ágnes, Márton László és Imrei Andrea tartották. 

Imreh András költő, műfordító, szerkesztő többek közt Seamus Heaney, Robert Frost és Jorge Luis Borghes verseinek tolmácsolója. Segítségével bepillantást nyerhetünk az Élőlánc és más Heaney kötetek fordításának műhelytitkaiba.

Az ír Nobel-díjas költő, Seamus Heaney utolsó verseskötetét 2006-os szélütése után írta. Az egészségi állapota ellenére, az öregeségnek és betegségnek semmilyen jelen nem érződik sem a teremtőerőn, sem a megformálás mívességén. A témákon persze igen: a korábban is jelen lévő halál személyesebb hangsúlyt kap. És a visszajárás is: gyerekkorhoz, szülői házba, a fiatalság színtereire. Ahogy a címe is mutatja, az egyén halandóságán túl az ember egzisztenciális szolidaritására, a generációk szívós stafétájára, az élet túlélésére fókuszál.

A Négyfogásos menü:

1. Hogyan vasaljuk az angol "-ing"-eket? Uncoupled

2. Hátsó gondolatok fordítása. Derry Derry Down

3. Írországi angol : brit angol = x : magyar. Kísérletek egy egyenlet megoldására. An Old Refrain

4. Amikor a vers inkább zene, mint tartalom. Eelworks IV.

Seamus Heaney verseinek fordításához ajánlott olvasgatni ezt a weboldalt:

fawbie.com

Az alábbi versek fordításával lehet készülni.

Uncoupled

I

Who is this coming to the ash-pit

Walking tall, as if in a procession,

Bearing in front of her a slender pan

Withdrawn just now from underneath

The firebox, weighty, full to the brim

With whitish dust and flakes still sparking hot

That the wind is blowing into her apron bib,

Into her mouth and eyes while she proceeds

Unwavering, keeping her burden horizontal still,

Hands in a tight, sore grip round the metal knob,

Proceeds until we have lost sight of her

Where the worn path turns behind the henhouse.

II

Who is this, not much higher than the cattle,

Working his way towards me through the pen,

His ashplant in one hand

Lifted and pointing, a stick of keel

In the other, calling to where I’m perched

On top of a shaky gate,

Waving and calling something I cannot hear

With all the lowing and roaring, lorries revving

At the far end of the yard, the dealers

Shouting among themselves, and now to him

So that his eyes leave mine and I know

The pain of loss before I know the term.

Derry Derry Down

I

The lush

Sunset blush

On a big ripe

Gooseberry:

I scratched my hand

Reaching in

To gather it

Off the bush,

Unforbidden,

In Annie Devlin’s

Overgrown

Back garden.

II

In the storybook

Back kitchen

Of The Lodge

The full of a white

Enamel bucket

Of little pears:

Still life

On the red tiles

Of that floor.

Sleeping beauty

I came on

By the scullion’s door.

An Old Refrain

I

Robin-run-the-hedge

We called the vetch –

A fading straggle

Of Lincoln green

English stitchwork

Unravelling

With a hey-nonny-no

Along the Wood Road.

Sticky entangling

Berry and thread

Summering in

On the tousled verge.

II

In seggins

Hear the wind

Among the sedge,

In boortree

The elderberry’s

Dank indulgence,

In benweed

Ragwort’s

Singular unbending,

In easing

Drips of night rain

From the eaves.

Eelworks

IV

Sweaty-lustrous too

The butt of the freckled

Elderberry shoot

I made a rod of,

A-fluster when I felt

Not tugging but a trailing

On the line, not the utter

Flip-stream frolic-fish

But a foot-long

Slither of a fellow,

A young eel, greasy grey

And rightly wriggle-spined,

Not yet the blueblack

Slick-backed waterwork

I’d live to reckon with,

My old familiar

Pearl-purl

Selkie-streaker.

Szerzőink: Joao Tordo

João Tordo (1975, Lisszabon, Portugália) a 2000-es évek második felében jelentkező legújabb portugál írógeneráció egyik legmarkánsabb hangú és legsokoldalúbb képviselője. Lisszabonban filozófiát hallgatott, New Yorkban és Londonban pedig kreatív írást, valamint újságírást tanult. Mindezidáig nyolc regénye jelent meg. 2009-ben elnyerte a Saramago-díjat, mely a legnagyobb presztízsű irodalmi elismerés hazájában.  Emellett a fiatal tehetségek irodalmi díjának, a Prémio Jovens Criadoresnek és a GC folyóirat 2014-es Man of the Year díjának a birtokosa irodalom kategóriában, és ott volt többek között a Portugáliai Telekom Irodalmi Díj, a Fernando Namora-díj, a Portugál Írószövetség Legjobb Regény Díjának és az Európai Unió Irodalmi Díjának finalistái között. Könyvei angol, német, francia, olasz, horvát és szerb fordításban is megjelentek. A regényírás mellett forgatókönyvírással is foglalkozik, valamint kreatív írást oktat a Lisszaboni Egyetemen. 2009-ben az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja portugál vendégeként Magyarországon is járt.

Könyve a Horizontok sorozatban:

Memory Hotel

Egy ismeretlen európai városból menekülő, hangját kereső irodalmár New Yorki-i ösztöndíjat kap. Ám egy tragédia arra készteti, hogy az afroamerikai próza kutatása helyett egy rejtélyesen eltűnt portugál fadoénekes nyomát kövesse. A botcsinálta detektív útja lepattant bárokon, harlemi drogbárók tanyáin és milliomos orosz műgyűjtők Ötödik sugárúti palotáin át vezet. Feltárul előtte az ezerszínű Nagy Alma, ahol az emlézés mindig hiánnyal és fájdalommal párosul, és ahol az el nem követett bűnöknek is van következményük. A Twin Peaks és Paul Auster, valamint az amerikai hard-boiled krimik sötét és kegyetlen világát idéző izgalmas regény nem csak évtizedeken, hanem kontinenseken és szubkultúrákon is átível. A Memory Hotel oldalain a portugál fadót a jazz ritmusai színesítik, sorsokról határoz a véletlen, a szerelem kivétel nékül öl, butít és nyomorba dönt, a felejtés ára pedig életekben mérhető.

Urbán Bálint fordító a kötetről a Lazarillón

Zelei Dávid szerkesztő a kötetről a Lazarillón

Beszámoló a kötet bemutatójáról

Kritikák a kötetről:

Vajda Tímea kritikája az Origón

Makai Máté kritikája a Tiszatáj Online-on

Rövidkritika a KönyvesBlogon

Értékeld a kötetet a Molyon itt!

Mindent Joao Tordo Memory Hoteléről!

Novemberben megjelent a Horizontok első szépirodalmi kötete, mely összesítésben a sorozat második tagja.  Ezen az oldalon arra koncentrálunk, hogy mindent összeszedjünk, ami csak a szerzővel és a kötettel kapcsolatos.

A kötetből szövegrészletek a megjelenés napján a Literán, illetve a Próza Nostrán, a SZIFONlineon jelentek meg.

A könyv december 16-ai bemutatójáról a Litera tudósított.

A kötetet Urbán Bálint fordító és Zelei Dávid szerkesztő ajánlja személyes hangon a Lazarillón. A Litera év végi körkérdésében Balajthy Ágnes méltatta a kötetet, „az év legjobb fordításban megjelent köteteit” firtató kérdésben. A Jelenkor éves lapzártájában Zelei Dávid ajánlotta a kötetet.

A Moly.hu-n 14 értékelés után is az igen magasnak mondható 82%-on áll a kötet, aki olvasói véleményt nézne róla, itt tízet is talál. Olvasóinkat csak biztatni tudjuk, értékeljék a kötetet, az igények, visszajelzések nagyban orientálnak minket!

A kötetről született recenziókat külön posztban gyűjtjük majd.

Angolos műfordító műhely a FISZ-táborban Gerevich Andrással

Idén július 18-22-én rendezik meg a FISZ nyári táborát Visegrádon. A tavalyi, meglehetősen tanulságos alkalom után idén is Gerevich Andrást hívtuk meg a táborba, hogy együtt fordítson velünk angolból. Műhelyvezetőnket tavaly már bemutattuk, idén ugyanakkor több időt tölthetünk vele, éppen ezért négy verset is mellékelt fordításra. Gerevich kérése, hogy a műhelyen résztvenni kívánók fordítsanak le belőle hármat (de legalább kettőt), illetve lehetőség szerint hozzanak magukkal 1-3 önszorgalomból lefordított verset is eredetiben és magyar fordításban. A 3-6 vers fordítását a műhelyvezető az andras.gerevich@gmail.com címre várja.

Gerevich azokra is gondolt, akik nem angolosok: “Ha a fordító nem angolból fordít, akkor készüljön a fordításilag problematikus pontok prezentálására: mi az, amit nem tud magyarul megoldani, vagy amire sok lehetőség van, de egyik sem tűnik jónak vagy pontosnak, és ezeket a csoport közösen megvitatja.”

A beküldés határideje július 17., péntek.

Frank O’Hara

ANIMALS
             
             
Have you forgotten what we were like then
when we were still first rate
and the day came fat with an apple in its mouth
   
it's no use worrying about Time
but we did have a few tricks up our sleeves
and turned some sharp corners
   
the whole pasture looked like our meal
we didn't need speedometers
we could manage cocktails out of ice and water
   
I wouldn't want to be faster
or greener than now if you were with me O you
were the best of all my days



***


Lawrence Ferlinghetti

IN GOYA’S GREATEST….


In Goya’s greatest scenes we seem to see
                                           the people of the world
       exactly at the moment when
             they first attained the title of
                                                             ‘suffering humanity’
          They writhe upon the page
                                        in a veritable rage
                                                                of adversity
          Heaped up
                     groaning with babies and bayonets
                                                       under cement skies
            in an abstract landscape of blasted trees
                  bent statues bats wings and beaks
                               slippery gibbets
                  cadavers and carnivorous cocks
            and all the final hollering monsters
                  of the
                           ‘imagination of disaster’
            they are so bloody real
                                        it is as if they really still existed

    And they do

                  Only the landscape is changed

They still are ranged along the roads
          plagued by legionnaires
                     false windmills and demented roosters
They are the same people
                                     only further from home
      on freeways fifty lanes wide
                              on a concrete continent
                                        spaced with bland billboards
                        illustrating imbecile illusions of happiness

                       The scene shows fewer tumbrils
                                                but more strung-out citizens
                                                                     in painted cars
                               and they have strange license plates
                           and engines
                                           that devour America


***


Ted Hughes

PIBROCH


The sea cries with its meaningless voice
Treating alike its dead and its living,
Probably bored with the appearance of heaven
After so many millions of nights without sleep,
Without purpose, without self-deception.

Stone likewise. A pebble is imprisoned
Like nothing in the Universe.
Created for black sleep. Or growing
Conscious of the sun's red spot occasionally,
Then dreaming it is the foetus of God.

Over the stone rushes the wind
Able to mingle with nothing,
Like the hearing of the blind stone itself.
Or turns, as if the stone's mind came feeling
A fantasy of directions.

Drinking the sea and eating the rock
A tree struggles to make leaves-
An old woman fallen from space
Unprepared for these conditions.
She hangs on, because her mind's gone completely.

Minute after minute, aeon after aeon,
Nothing lets up or develops.
And this is neither a bad variant nor a tryout.
This is where the staring angels go through.
This is where all the stars bow down.


***

Benjamin Fraser

THEIR SPIRITS BEAT UPON MINE


Their spirits beat upon mine
Like the wings of a thousand butterflies.
I closed my eyes and felt their spirits vibrating.
I closed my eyes, yet I knew when their lashes
Fringed their cheeks from downcast eyes,
And when they turned their heads;
And when their garments clung to them,
Or fell from them, in exquisite draperies.
Their spirits watched my ecstasy
With wide looks of starry unconcern.
Their spirits looked upon my torture;
They drank it as it were the water of life;
With reddened cheeks, brightened eyes,
The rising flame of my soul made their spirits gilt,
Like the wings of a butterfly drifting suddenly into sunlight.
And they cried to me for life, life, life.
But in taking life for myself,
In seizing and crushing their souls,
As a child crushes grapes and drinks
From its palms the purple juice,
I came to this wingless void,
Where neither red, nor gold, nor wine,
Nor the rhythm of life are known

Spanyol műfordító műhely Imrei Andreával: szövegek

Hosszú szünet után, május 11-én, a szokásoktól eltérően hétfőn, 19 órától ismét jelentkezik a Horizont, a FISZ Műfordító Műhelye, ahol ezúttal spanyolból fordítunk majd Imrei Andreával.

A műhelyvezető ezúttal nagy kedvencétől, Julio Cortázartól választott két, szorosan összetartozó mikronovellát, egypercest az Historia de cronopios y famasból, a plakát alatt mindkettő megtalálható. Fontos, hogy ezúttal is hamarabb ott leszünk már a műhely helyszínén, ha kevés volt az időd, de hamarabb odaérsz, hozunk szöveget, papírt, lehet fejtegetni.

Julio Cortázar:

Tía en dificultades

¿Por qué tendremos una tía tan temerosa de caerse de espaldas? Hace años que la familia lucha para curarla de su obsesión, pero ha llegado la hora de confesar nuestro fracaso. Por más que hagamos, tía tiene miedo de caerse de espaldas; y su inocente manía nos afecta a todos, empezando por mi padre, que fraternalmente la acompaña a cualquier parte y va mirando el piso para que tía pueda caminar sin preocupaciones, mientras mi madre se esmera en barrer el patio varias veces al día, mis hermanas recogen las pelotas de tenis con que se divierten inocentemente en la terraza y mis primos borran toda huella imputable a los perros, gatos, tortugas y gallinas que proliferan en casa. Pero no sirve de nada, tía sólo se resuelve a cruzar las habitaciones después de un largo titubeo, interminables observaciones oculares y palabras destempladas a todo chico que ande por ahí en ese momento. Después se pone en marcha, apoyando primero un pie y moviéndolo como un boxeador en el cajón de resina, después el otro, trasladando el cuerpo en un desplazamiento que en nuestra infancia nos parecía majestuoso, y tardando varios minutos para ir de una puerta a otra. Es algo horrible.

Varias veces la familia ha procurado que mi tía explicara con alguna coherencia su temor a caerse de espaldas. En una ocasión fue recibida con un silencio que se hubiera podido cortar con guadaña; pero una noche, después de un vasito de hesperidina, tía condescendió a insinuar que si se caía de espaldas no podría volver a levantarse. A la elemental observación de que treinta y dos miembros de la familia estaban dispuestos a acudir en su auxilio, respondió con una mirada lánguida y dos palabras: «Lo mismo». Días después mi hermano el mayor me llamó por la noche a la cocina y me mostró una cucaracha caída de espaldas debajo de la pileta. Sin decirnos nada asistimos a su vana y larga lucha por enderezarse, mientras otras cucarachas, venciendo la intimidación de la luz, circulaban por el piso y pasaban rozando a la que yacía en posición decúbito dorsal. Nos fuimos a la cama con una marcada melancolía, y por una razón u otra nadie volvió a interrogar a tía; nos limitamos a aliviar en lo posible su miedo, acompañarla a todas partes, darle el brazo y comprarle cantidad de zapatos con suelas antideslizantes y otros dispositivos estabilizadores. La vida siguió así, y no era peor que otras vidas.


Julio Cortázar:
Tía explicada o no

Quien más quien menos, mis cuatro primos carnales se dedican a la filosofía. Leen libros, discuten entre ellos y son admirados a distancia por el resto de la familia, fiel al principio de no meterse en las preferencias ajenas e incluso favorecerlas en la medida de lo posible. Estos muchachos, que me merecen gran respeto, se plantearon más de una vez el problema del miedo de mi tía, llegando a conclusiones oscuras pero tal vez atendibles. Como suele ocurrir en casos parecidos, mi tía era la menos enterada de estos cabildeos, pero desde esa época la deferencia de la familia se acentuó todavía más. Durante años hemos acompañado a tía en sus titubeantes expediciones de la sala al antepatio, del dormitorio al cuarto de baño, de la cocina a la alacena. Nunca nos pareció fuera de lugar que se acostara de lado, y que durante la noche observara la inmovilidad más absoluta, los días pares del lado derecho y los impares del izquierdo. En las sillas del comedor y del patio, tía se instala muy erguida; por nada aceptaría la comodidad de una mecedora o de un sillón Morris. La noche del Sputnik la familia se tiró al suelo en el patio para observar el satélite, pero tía permaneció sentada y al día siguiente tuvo una tortícolis horrenda. Poco a poco nos fuimos convenciendo, y hoy estamos resignados. Nos ayudan nuestros primos carnales, que aluden a la cuestión con miradas de inteligencia y dicen cosas tales como: «Tiene razón». ¿Pero por qué? No lo sabemos, y ellos no quieren explicarnos. Para mí, por ejemplo, estar de espaldas me parece comodísimo. Todo el cuerpo se apoya en el colchón o en las baldosas del patio, uno siente los talones, las pantorrillas, los muslos, las nalgas, el lomo, las paletas, los brazos y la nuca que se reparten el peso del cuerpo y lo difunden, por decir así, en el suelo, lo acercan tan bien y tan naturalmente a esa superficie que nos atrae vorazmente y parecería querer tragarnos. Es curioso que a mí estar de espaldas me resulte la posición más natural, y a veces sospecho que mi tía le tiene horror por eso. Yo la encuentro perfecta, y creo que en el fondo es la más cómoda. Sí, he dicho bien: en el fondo, bien en el fondo, de espaldas. Hasta me da un poco de miedo, algo que no consigo explicar. Cómo me gustaría ser como ella, y cómo no puedo.

Hol kapható a Világtalanul?

Egyre több terjesztői hálózatba kerül be a Világtalanul. E posztunkban összegyűjtjük, hol, mennyiért lehet majd kapni a kötetet

Interneten:

Az Officelet-en (már kapható, 20% kedvezménnyel)
A Bookline-on (már kapható, 15% kedvezménnyel)

A Líra hálózatában (már kapható, 15% kedvezménnyel)

A Book.hu-n (már kapható, 15% kedvezménnyel)

Boltokban:

Az Írók Boltjában (Bp., 1061 Andrássy út 45., a helyszínen teljes áron, online megrendelve 10% kedvezménnyel)

Az ELTE BTK jegyzetboltjában (Bp., 1088 Múzeum krt. 6-8., online megrendelve 15% kedvezménnyel, helyszínen Merényi Miki aktuális jóindulatától függő kedvezménnyel)