Mit ír a Világtalanul?-ról a kritika?

Ebben a folyamatosan bővülő posztban gyűjtjük össze a sorozat első kötetének visszhangjait, felül mindig a legfrissebbekkel.

Makai Máté a győri online folyóirat, az Ambroozia 2015/6-os számában ír a Világtalanul?-ról "Világirodalmi kartográfiák" címmel.

"A 2015-ben Bodor Béla-díjat nyert Zelei Dávid szerkesztette Világtalanul? című kritikakötet egyfelől kínos olvashatatlanságával, másfelől a válogatott szövegek nagyon magas szakmai nívójával, és a vállalkozás egyedülállóságával hívja fel magára a figyelmet." 

"Megtiszteltetés volt a feladat, rengeteget tanultam belőle, bár több ilyen kötet születne!" írta Ureczky Eszter cikke utáni kommentjében a kötetről. Ilyesmit mi is állíthatnánk: Ureczky 11 A4-est (!) kitevő kritikája a Műút Online-on olyan nagyesszé, ami miatt már érdemes volt belekezdeni a Világtalanul? szerkesztésébe. Nem állítjuk, hogy minden szavával egyetértünk, de hogy övé a legalaposabb, legtöbb új szempontot felvető írás az eddigi, egyébként igen gazdag recepcióban, az nem is kérdés. Köszönjük!

"A világirodalom-kritika fogalmának és művelői feladatának tisztázása mellett a válogatás nem feledkezik meg azonban a közoktatás mint irodalmi szocializációs közeg szerepéről sem, s többek között statisztikai szempontból vizsgálja Mohácsy Károly középiskolásoknak készült, kanonikus és kanonizáló szöveggyűjteményét, mely egyszersmind „közös olvasmányszubsztrátumot” (19) jelent a legszélesebb értelemben vett olvasóközönség számára. Ez a gesztus azért is értékelendő, mert a szerkesztő ezáltal jelentős lépést tesz az irodalomtudomány nagyrészt elméleti jellegének és a középiskolai oktatás sokkal inkább gyakorlati szempontjainak érdemi összekapcsolása felé."

Thomka Beáta a Jelenkor nyári összevont, 7-8-as számában írt a kötetről, igen elismerően:

"A Világtalanul? kötet ironikus címét még egy kérdéssel toldja meg a szerkesztő, válogató, Zelei Dávid: Létezik-e világirodalom-kritika ma Magyarországon? A kérdésére válaszoló panoráma némi bizakodással töltheti el a kérdezőt s az olvasót is. Az is, hogy egyes nyelvterületek és nemzeti filológiák tapasztalt szakértői, egyetemi oktatói mellett az írások java része az újabb kritikus- és filológusnemzedék fogékonyságát és problémaérzékenységét tükrözi. Műfaji tekintetben a kötetben átfogóbb, a szerzői opusra, a magyarul nem olvasható művekre is itt-ott kitekintő, terjedelmesebb szövegek váltakoznak vázlatosabb kritikai reflexiókkal. A műfordítás kérdésköre külön szaktudást és ismeretet igényel, a tárggyal érdemi módon ezért csak néhányan foglalkoznak (például a Dante- és Kerouac-fordítások apropójából), míg a többi írásban nincs, vagy csak elvétve akad egy-egy fordításkritikai észrevétel. Ezt azért nem tartom meglepőnek, mert meggyőződésem, hogy a műfordításelmélet- és kritika rendeltetése és szakmai kérdései, valamint az egybevető olvasatok nem azonosíthatók az idegen irodalmak bemutatásának feladatával. A rendszeres, sokrétű kritikai tájékoztatás nem kizárólag a filológusok és komparatisták feladata, mert e munka elsősorban az irodalmárokra, folyóirat-szerkesztőkre, kiadókra hárul."

Kőrizs Imre a Magyar Narancs Könyvfesztiválra megjelenő, világirodalmi Minimum tizenegyes! listájának elkészítéséhez használta a kötetet, az Alföld márciusi számával egyetemben, rövid, de szép összeolvasást eredményezve. Egyetlen megjegyzés kívánkozik ide: már kirajzolódni látszik a dráma és líra hiányának tendenciózus emlegetése a kötet kapcsán; ebben a tekintetben viszont talán érdemes lenne az elmúlt évek külföldi dráma- és versesköteteinek lajstromozása, illetve az azokról született kritikák összegyűjtése - a kötet szerkesztője tett ilyesmire kísérletet, és nem úgy tűnik, hogy ezek a műfajok könyvkiadásunk és kritikánk kiemelt területei lennének, így szerepeltetésük a kötetben abba a megnyugtató hitbe ringatná a jelölt szegmenseket, hogy minden rendben, kiadói és kritikai palettánk már-már könnyfakasztóan heterogén. A kötet arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy ez nem így van.

"Jelen listánk három szereplőjével, McCarthyval, Sebalddal és Nabokovval három-három írás is foglalkozik a kötetben (és ez az összeállítás már a világnyelveken kívül a lengyel és horvát irodalomra is kitekint). A líra majdnem teljes és a dráma teljes mellőzésén kívül talán csak a francia irodalmat három kritikával egyedül képviselő Michel Houellebecq-könyv, A térkép és a táj szerepeltetését lehet kifogásolni, mert szerzőjének alighanem ez az eddigi leggyengébb, igaz, még mindig majdnem elég jó regénye. Talán arról van szó, hogy Houellebecq korábbi könyvei kevésbé történtek meg a magyar olvasókkal"

Károlyi Csabáé volt az első nyomtatott kritika a kötetről az Élet és Irodalom 2015. április 10-ei számának Követési távolság rovatában. Károlyi, bár ironizál a kötet bevezetőjének túlstatisztikázásán, maga is ehhez az eszközhöz folyamodik, mikor körüljárja a témát. Az írás a kánon változékonysága felől közelítve műfajok, nyelvek, kritikusok és megjelenési helyek szerint is igyekszik szétszálazni a kritikákat, itt-ott hiányokat felfedve, alapvetően azonban pozitívan.

"Zelei Dávid bevezetője sok kérdést fölvet, melyeket mind tovább kellene gondolni, nincs most itt tér erre, a lényeg az, hogy azt a missziót tökéletesen betölti a válogatás, hogy egybegyűjtve megmutassa az itt-ott megjelenő kritikák egy részét. Ezáltal felhívja a figyelmet sok jelentős műre és fordításra, sok jó recenzensre, és a különféle kritikaírási stratégiákra is."

Smid Róbert iszonyú alapos, az egyes blokkokat és szerzőket is tételesen kielemző, borongást és dicsérő szavakat vegyítő recenziója a kötet megjelenésének napján került ki a SZIFOnline-ra. Smid a következőképp összegez:

"Minden ilyen típusú válogatás neuralgikus pontjait, nevezetesen a szövegek időbeli megkésettségét, az elrendezésekből fakadó redundanciát (pl. XY a német, a francia… irodalom kiemelkedő alakja, különös figurája…) persze a Világtalanul? sem kerülhette el. Viszont szerkezeti szinten is helyet találtak benne olyan kiváló ötletek, mint a műfajiság inspiratív megközelítése, és telve van – óvatossága mellett – bátor szerkesztői fogásokkal, például hogy a spanyol nyelvű irodalmakból nem egy befutott és itthon is ismert alakot (leginkább Bolaño adódott volna) szerepeltet, hanem egy a latin-amerikai „boom” utáni nemzedéket bemutató antológiát. És persze ott vannak maguk a szövegek: ahogyan Mohácsi Balázs élvezetesen kitartott szarkazmussal leplezi le a fordítói túlbuzgóságot és öncélúságot, Zelei konzekvensen érvényesíti a metakritikai dimenziót valamennyi írásában, Kisantal pedig értőn kontextualizál. Ezért merem remélni, hogy az olvasóké mellett a FISz világirodalmi sorozatszerkesztőinek a honi világirodalom-kritikával kapcsolatos pesszimizmusa is legalábbis derűs szkepszissé alakul, és a további kötetek még inkább engedik a recenzensi teljesítményeket érvényesülni egy kevésbé frusztrált, az apokaliptikus szólamoknak erőteljesebben ellent tartó és merészebb horizontban."

Mikor mutatjuk be a Világtalanult?

Március 25-én, szerdán 18.30-kor végre szimbolikusan is elkezdjük: ekkor kerül sor sorozatunk első könyvbemutatójára a Kazimírban (Bp., Kazinczy utca 34.), ahol Pogrányi Péter kritikus beszélget majd a kötetet szerkesztő Zelei Dáviddal. Ez lesz az első, de messze nem az utolsó alkalom arra, hogy kedvezményes áron juthassatok példányhoz a Világtalanul?-ból: a bemutatón ugyanis több, mint 20%-os kedvezménnyel, mindössze 2000 forintért lesz kapható a kötet. Részletek a bemutatóról az esemény Facebook-eventjére kattintva.

Már másnap, március 26-án újra lehet velünk találkozni Veszprémben, ahol a Magyar Napok keretében beszélget majd a kötetről Smid Róbert a szerkesztő Zelei Dáviddal, a sorozatszerkesztő, és a kötetben is helyet kapó Urbán Bálinttal a Pannon Egyetemen. Részletek az eseményről itt olvashatók. A kedvezményes vásárlásra itt is lehetőség nyílik majd.

Május 5-én megint vidékre visszük a kötetet: ezúttal Pécs és a Művészetek Háza lesz a vendéglátó 17 órától, ahol a Breuer Marcell-teremben a moderátor Mohácsi Balázs kérdezi majd a szerkesztő Zelei Dávidot és a kötet egyik szerzőjét, Kisantal Tamást a kötetről, világirodalomról, a Jelenkorról és Pécs szerepéről a magyarországi világirodalom-kritikában.

"Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon" - MEGJELENIK MÁRCIUS 4-ÉN!

Szerdán, március 4-én végre eljön a nagy nap, és előbújik a nyomdából sorozatunk első kötete, a Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon. Megújult Facebook-oldalunkon (csatlakozni az oldalsó sávban vagy itt lehet) már minden paratextuális infó elérhető a kötetről: itt a teljes borítót mellékeljük, de lekaptuk a tartalomjegyzéket, a fülszöveget, összeszedtük a szerkesztő nyilatkozatait a kötetről, és folyamatosan, napi kétszer idézeteket is közzéteszünk a kötetből.

A kötet terjesztéséről és a könyvbemutató részleteiről külön írunk majd, a visszhangot pedig egy folyamatosan frissülő posztban gyűjtögetjük majd. Reméljük, lesz mit.

Problémák és szövegek Márton László műhelyéhez

Mint előző bejegyzésünkben írtuk, decemberben németről fordítunk Márton Lászlóval, a szöveg pedig a 16. századból szól hozzánk: műhelyvezetőnk Luther asztali beszélgetéseiből válogatott rövidebb részleteket. A szöveg természetéből fakadóan izgalmas fordítói feladatnak tűnik szóbeliség és írásbeliség, régi és új nyelv, megértés vagy megfejtés kapcsolatát feltérképezni: a műhelyre jelentkezőket arra biztatjuk, akár egy-egy részlet fordítása esetén is jöjjenek bátran, szívós szövegnek, de egyben szórakoztató estének nézünk elébe. A szövegek alant:  

Tischreden
Oder
Colloqvia Doct.
Mart. Luthers

Eisleben, 1566

[fol. 601/b] Was Deudschland verderbt.

Wozu dienet doch / sprach D. Mart. Luther / so viel Zienen Gefess / es ist nur ein vberflüssiger vnrat / Ja verderb Türcken / Tartern / Italianer vnd Wahlen brauchen solchs nicht / denn nur zur Notdurfft / Allein wir Deudschen / Behmen / Polen etc. prangen damit / Alles bringen wir also vmb / vnd verspendens / vnd werdens vnnütz an / mit vberflüssiger Kleidung / Seidenwerck / fressen vnd sauffen / Das wissen die Fucker vnd Franckfurdische Messen wol / wie wir das vnsere vernarren vnd verschleudern / wir sind vntrew / Gleuben nicht das ein Gott sey.

[fol. 52/B] Gott sorget fur vns.

GOTT hat die Sperling geschaffen / darumb sol on seinen willen keiner auff die Erde fallen. Nu aber hat Gott nicht allein Menschen geschaffen / sondern auch fur sie seinen lieben Son leiden lassen / darümb wird vnd mus er viel mehr fur vns sorgen / denn fur die vnnützen Sperlinge.

[fol 71/b] Worumb die Heiden so schön ding vom Tode geschrieben.

Mich nimet offt wunder / sprach D. Martinus Luther / was doch die Heiden bewogen / das sie so schön ding vom Tode geschriben haben /  weil er so grawsam / greslich vnd heslich ist˜. Aber wenn ich gedencke an die Welt / so wundert es mich gar nichts / denn sie haben vnter sich viel Bubenstück von jrer Oberkeit sehen müssen / die jnen wehe gethan / haben sie mit nichts anders denn mit dem tode bedrawen konnen. Haben die Heiden den Tod so gering geachtet / ja so ehrlich vnd hochgehalten / wie viel mehr solten wir Christen es thun˜. Denn die armen Leute haben vom ewigen Leben weniger denn nichts gewust / wir wissens aber / noch fürchten wir vns vnd erschrecken so hart / wenn man vns vom Tode saget. Wolan es sind vnsere Sünde / vnd wir mussen bekennen das wir erger denn die Heiden leben / darumb geschiet vns nicht vnrecht daran. Denn je grösser Sünde / je grawsamer der Tod ist / das sihet man an den Leuten die wider Gottes Gebot gehandelt haben / vnd sterben sollen / oder das man jnen vom Jüngsten Tage saget / wie sie zagen vnd toben / wenn sie gleich frisch vnd gesund sind / solche Kreutlin sind wir.

[fol. 443] Weiber Klugheit.

Doctor Martinus Luther lachete seiner Kethen / die wolte klug sein / vnd sagte / GOTT hat ein Man geschaffen / vnd gegeben eine breite Brust / nicht breite Hüfften / Auff das der Man an dem Ort kan Weisheit fassen / Aber der Ort da der Vnflat heraus geht / kleine sey /Welchs an einem Weibe vmbkekert ist / Drümb hats viel Vnflats / vnd wenig Weisheit.

[fol. 307/b] Von Milchdiebin.

Anno 38. den 25. Augusti / ward viel geredt von Hechsen / vnd Zeuberin / die Eyer aus de Hünernesten / Milch vnd Butter stelen / Sprach Doct. Mart. Mit denselben sol man keine Barmhertzigkeit haben / Ich wolte sie selber verbrennen / Wie man im Gesetz list / das die Priester angefangen haben / die Vbeltheter zu steinigen. Man sagt aber / das solche gestolene Butter stincke / vnd falle zu bodem im Essen / Vnd das solche Zeuberin darnach / wenn man jnen wider ein schalckheit wil thun / vom Teufel weidlich vexirt vnd geplagt sollen werden. Die Dorffpfarrherr vnd Schulmeister haben vorzeiten jre Kunst gewust vnd sie wol geplaget. Vnd sagete / weie ein mal auff S. Johanstage / ins Johans fewr ein Ochsenkopff vom Zaune were gelegt worden / da were ein grosser hauffe Zeubererin dahin komen / vnd auffs höchste gebeten / Man wolte sie lassen Liechte vnd Kertzen anbrennen. Aber D. Pomers Kunst ist die beste / Das man sie mit Drecke plaget / vnd den offt rüret in der Milch / so stinckt jr ding alles / Denn als seinen Kühen die Milch auch gestolen ward / streiffete er flugs seine Hosen ab / vnd setzete einen Wechter in einen Asch vol Milch / vnd rürets vmb / vnd saget / Nu frett Tüfel / darauff ward jm die Milch nicht mehr entzogen.

[fol. 430] Das rechtschaffene Liebe zwischen Eheleuten seltzam sey.

Eine hübsche Jungfraw an einem orte / die sonst viel statliche Freier hatte / nam einen Pfaffen vmb Geldes willen / Da sprach Doktor Martinus Luther / Das Geld hat die Jungfraw Reginen Königin vberwunden.
Darnach ward geredet / Wie ein seer hübsch Megdlein were einen [!] alten wünderlichen Kröpel / vnd geitzigen Widwer gegeben / welcher zuuor mit seinem Weibe hart vnd vbel were vmbgangen / vnd da er sie nu offt wol geplaget / hatte sie gesaget / Kan denn dein der Teufel nicht los werden / Wenn er dich so lange in der Helle gehabt hette / so solt er dein vberdrüssig sein worden / Da sprach D. Mart. / GOTT der HERR gebe jr seinen Segen / vnd dieses Hochzeit Liedlin / Das er ein Eiuerer sey / wie die alten Menner gemeiniglich plegen zu sein gegen jungen Weibern. Ach lieber HERR GOTT / welch ein gros / Aber seltzam ding ists doch / Weib vnd kinder recht lieb haben~. Einen Sack können wir wol lieb haben / Aber ein ehelich Weib nicht wol / Es mus ein fromer Man vnd ein from Weib sein / der sein Gemahl vnd Kinder von Hertzen liebet / Also vnterdrückt vnd dempfft der Satan Gottes Ordnung vnd die Natürliche Zuneigung vnd Liebe in vns / Denn was wir thun sollen / das können vnd wollen wir nicht thun.

Fordíts Márton Lászlóval németből!

A huszadik és huszonegyedik századi sztárírók és -költők szövegeinek vesézése után hatalmas fordítói kalandban lehet része annak, aki bízik soron következő kiváló németes kalauzunkban, Márton Lászlóban, aki egy igazi klasszikust tesz kortárssá, hiszen „minden, amit megértünk, kortárs”.

December 10-én, szokás szerint szerdán, szokás szerint 19 órától, és szokás szerint a Rohamban tartjuk negyedik műfordító műhelyünket: Nádasdy Ádám és Gerevich András angol estjei- és délutánja, valamint Tótfalusi Ágnes Houellebecq-leckéje után Márton László hozza el a napokban boltokba kerülő Luther-újrafordításának egyes részleteit.

Márton Lászlót aligha kell bárkinek is bemutatni: írói és drámaírói profilját olyan elismerések szegélyezik, mint a Déry Tibor- vagy József Attila-díj, miközben a német irodalom és gondolkodás elmúlt ötszáz évének olyan, mégoly különböző szerzőit fordította magyarra, mint a Grimm testvérek, Novalis, Goethe vagy akár Günter Grass és Walter Benjamin. Az utóbbi években főleg klasszikus szövegeket fordít: 2013-ban kapott Janus Pannonius-díjat Gottfried von Strassburg Tristan című verses regényének fordításáért, a napokban pedig grandiózus munkára tett pontot Luther Asztali beszélgetéseinek publikációjával, melyet stílszerűen a Luther Kiadó ad ki – ebből hoz majd szemelvényeket, amiket hamarosan itt is olvashattok és fordíthattok majd.

Mivel ilyen szöveggel a műhely történetében még nem találkozhattunk, a kérdés- és problémairányaink is specifikusak lesznek. Márton László három ilyen irányt jelölt meg:

1. Szóbeliség és írásbeliség elhatárolása egy ránk maradt régi szövegben.
2. A szerzői észjárás, a közlési szándék rekonstruálása. Megértés vagy megfejtés?
3. Szemantikai eltolódások konkrét kifejezésekben, a nyelvállapot dinamikus változása közepette.

Ha tudálékoskodó-elméletieskedő teológiai traktátusok garmadáját várnánk, adjuk fel álmainkat: a fordító szerint „töményen életteli, néha kifejezetten vicces szövegekről van szó” ami kihat magukra a problémák megoldására is – aki ismeri Márton előadói stílusát, gyaníthatja, jól szórakozunk majd. A szövegek holnap kerülnek fel blogunkra, hogy hogyan zajlik egy ilyen műhely, azt itt mondjuk el, hogy kik vagyunk, azt meg itt.

Októberben újra műfordító műhely- ezúttal Tótfalusi Ágnessel

A Horizont Műfordító Műhely első őszi alkalmán kortárs francia irodalommal foglalkozunk. A műhelymunkát ezúttal Michel Houellebecq regényeinek fordítója, Tótfalusi Ágnes vezeti.

Milyen szövegeket fogunk majd lefordítani?

A kihagyhatatlan Houellebecq-részlet mellett, a marokkói születésű Muriel Barbery 2006-os L'Élégance du hérisson című regényének egy rövidebb passzusa kerül majd terítékre.

Mik lesznek a műfordító műhely harmadik állomásának főbb témái? 

Mindkét szöveghely közös pontja egyrészről a fokozottan nyomasztó hangulat, másrészről pedig a bonyolult, hosszú és a rövid tőmondatszerű szerkezetek váltakozása. Tótfalusi a fent említett mondatszerkezeti problémák mellett a szövegek által implicite és explicite kifejezett depresszió tematikáját járja majd körbe.

A két rövid részleten kívül pedig lesz egy kis meglepetés is: Tótfalusi Ágnes visz majd egyetlen, de nehéz mondatot a szerinte legszebb huszadik századi francia regényből, amit együtt fog majd lefordítani a jelenlévőkkel.

1.

„L’excitation de son père était retombée, il mâchonnait son saint-nectaire avec aussi peu d’enthousiasme que le cochon de lait. C’est sans doute par compassion qu’on suppose chez les personnes âgées une gourmandise particulièrement vive, parce qu’on souhaite se persuader qu’il leur reste au moins ça, alors que dans la plupart des cas les jouissances gustatives s’éteignent irrémidiablement, comme tout le reste. Demeurent les troubles digestifs, et le cancer de la prostate.
À quelques mètres sur leur gauche, trois femmes octogénaires semblaient se recuillir sur leur salade – peut-être en hommage à leurs maris défunts. L’une d’entre elles tendit la main vers sa coupe de champagne, puis sa main se rabattit sur la table; sa poitrine se soulevait sous l’effort. Au bout de quelques secondes elle renouvela sa tentation, sa main tremblait terriblement, son visage était crispé par la concentration. Jed se retenait d’intervenir, il n’était nullement en position d’intervenir. Le serveur lui-même, posté à quelques mètres, qui surveillait l’opération d’un regard soucieux, n’était plus en position d’intervenir; cette femme était maintenant en contacte direct avec Dieu. Elle était probablement plus proche de quatre-vingt-dix que quatre-vingts.”

(Michel Houellebecq: La carte et le territoire)


2.

„Je me souviens de toute cette pluie... Le bruit de l’eau martelant le toit, les chemins ruisselants, la mer de boue aux portes de notre ferme, le ciel noir, le vent, le sentiment atroce d’une humidité sans fin, qui nous pesait autant que nous pesait notre vie: sans conscience ni révolte. Nous étions serrés les uns contre les autres près du feu lorsque, soudain, ma mère se levait, déséquilibrant toute la meute; surpris, nous la regardâmes se diriger vers la porte et, mue par une obscure impulsion, l’ouvrir à la volée.
Toute cette pluie, oh, toute cette pluie... Dans l’encadrement de la porte, immobile, les cheveux collés au visage, la robe détrempée, les chaussures mangées de boue, le regarde fixe, se tenait Lisette. Comment ma mère avait-elle su? /................../
Est-cela, l’amour maternel, cette intuition au cœur du désastre, cette étincelle d’empathie qui demeure même quand l’homme en est réduit à vivre comme une bête? C’est ce que m’avait dit Lucien: une mère qui aime ses enfants sait toujours quand ils sont dans la peine. Pour ma part, je n’ai guère d’inclination pour cette interprétation. Je n’ai pas non plus de ressentiment envers cette mère qui n’en était pas une. La misère est une faucheuse: elle moissonne en nous tout ce que nous avons d’aptitude au commerce de l’autre et nous laisse vides, lavés de sentiments, pour pouvoir endurer toute la noirceur du présent. Mais je n’ai pas non plus de si belles croyances; point d’amour maternel dans cette intuition de ma mère mais seulement la traduction en gestes de la certitude du malheur. C’est une sorte de conscience native, enracinée au plus profond des cœurs, qui rappelle qu’à de pauvre hères comme nous, il arrive toujours par un soir de pluie une fille déshonorée qui s’en revient mourir au foyer.”

(Muriel Barbery: L’élégance du hérisson)

Visszhang: programjaink a FISZ-táborban

Számos médium "közvetített" csúsztatott élőben a FISZ-táborból, ami azt jelentette, hogy sorozatunk és programjaink több-kevesebb visszhangot kaptak: a sorozat rövid bemutatójáról a Bárka Online, a prae.hu és a Tiszatáj Online is beszámolt, a Bárka ráadásul a műfordító műhelyről is szót ejtett. Bár a leírtakkal szemben nem ígérjük, hogy minden műfordító-műhelyünket Nádasdy Ádám tartja majd (cél a nyelvi sokszínűség) és azt sem, hogy sci-fit is kiadunk (ellenben világirodalom-kritikai kötetünknek lesz zsánerkritikai része is), azt ugyanakkor igen, hogy hamarosan képekkel is jelentkezünk a tábori eseményeinkről!